Életszerűség a kendóban

Kedves Barátaim!

Az elmúlt napokban sokat rágódtam azon, hogy az alábbi gondolataim megosszam-e veletek. Kicsit talán „intim” területre kalauzollak el benneteket. Abba a világba, azokba a gondolatokba, amelyek a japánban töltött hónapok idején (különösen 2017. januárjában) egy hatalmas mélyrepülés végén törtek fel bennem. Ezek a gondolatok és hozzáállás-váltás segített ahhoz, hogy az utolsó félévben teljesen átalakuljon a kendóval kapcsolatos látásmódom, és új távlatok nyíljanak meg előttem.

Idén január végén a kangeiko után hatalmas mélyponton voltam. Nem volt kedvem edzeni, és valami feszítette belülről a lelkemet is. Nagyon haza akartam jönni Japánból. Engem mindig az vitt előre, hogy jól akarok kendózni. Más nem igazán érdekelt. A félelmeimnél mindig erősebb volt az a kíváncsiság, ami arra ösztönzött, hogy megismerjem a belsőmnek azon elemeit, amik hátráltatnak. Azért döntöttem úgy, hogy végül mégiscsak közzéteszem ezt az írást, mert úgy gondolom, talán segíthet azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én akkor.



Életszerűség a kendóban  

Kapcsolódva az előző bejegyzésemhez, számos tapasztalattal gazdagodtam az elmúlt egy évben, amelyek mind közelebb vittek önmagamhoz. Úgy gondolom, hogy a kendóban – ha folytonosan és tudatosan törekszünk arra, hogy jobbak és jobbak legyünk -, és mindig elég bátrak vagyunk szembenézni a hibáinkkal, az az egész személyiségünkre és életünkre is hatással van.

Hétköznapjainkban sok minden távol került a „forrástól”, a lényegtől, a valódi értelemtől. Számtalan dolgot másnak akarnak mutatni, mint ami valójában, és sok ember másnak akar tűnni, mint ami. Az emberek plusz köröket futnak a tisztánlátás hiányában, és sok a színjáték.

Ez velem sincs másképpen. Rájöttem, hogy az eddig komolynak hitt kendózásom korántsem volt igazán komoly kendózás. Számtalan jó pillanat és rengeteg mélypont hullámzása kísérte a kendó tanulásom, de visszatekintve úgy láttam, hogy a mozgásom mesterkélt, és mélyen legbelül tudtam, hogy valami nincs a helyén.

Magányos perceimet általában igyekszem kihasználni, hogy a lelkem mély bugyraiba látogassak. Próbálom megismerni annak a szakadéknak az eredőjét, ami a mesterrel való vívás és a kendóban nálam alacsonyabb tudással rendelkezővel való vívás között van. Itt nem arra gondolok, hogy az ellenfél különböző. „Ő erősebb Ő meg gyenge…”Nem erre vagyok kíváncsi, mert itt nyilván nem ez a lényeg. Hasznosabb információ az, hogy én hogy érzem magam, hogy bennem mi zajlik le. Miért van az, hogy az egyetemistákkal egy órán keresztül is tudok egyfolytában vívni, míg pl. ha Ujiie mesterrel kell vívnom akár 5 percig is, savban égnek az izmaim és zihálok. Mi zajlik le ilyenkor bennem?

Szerintem a válasz az eredetiségben, az életszerűségben rejlik, az igazság keresésében. Meg kellett vizsgálnom a hozzáállásomat a kendóhoz, és azokat a folyamatokat, motivációkat, amelyek a mindennapjaimat kísérték, vagy kísérik. Sok mindent találtam, ahogy mélyen magamba néztem. A pozitívumoknak megörültem, őket „kincsesládába” tettem, mindemellett bátran megyek a hibáim felé. Szembe akarok nézni mindennel, és szerencsére már látom, hogy eddigi életem során mennyi időt töltöttem fölösleges dolgokkal.

Mit akar az ember, ha kendózni kezd? Hogyan változnak ezek a motivációk az idő, az eredmények, a dicsérő szavak, és kritika hatására? Szamuráj akarsz lenni, sportoló akarsz lenni, aranyérmet akarsz a nyakadban, szépen akarsz vívni egy ideának megfelelve, lesed a mozgásodat minden nap, hogy vajon minden a helyén van-e….? Csak egyről feledkezünk meg, hogy annak lássuk a kendót, ami. A kendó vívás. Kard van az ember kezében, és le kell vágni az ellenfelet. Ennyi. Ez a tiszta cselekvés a kendóban, és miden ezt szolgálja a gyakorlás során.

Körülbelül 14 éve edzek úgy, hogy a helyes kardfogásra, helyes lépésekre koncentrálok. De elszomorított, hogy a fától nem láttam az erdőt. Az egész addigi kendózásom értelmét veszítette hirtelen. Persze ezzel a gyakorlással is jönnek jó pillanatok, csak olyan az egész, mintha félhomályban még fölvennél egy napszemüveget, csak mert jól néz ki.

Kezembe vettem tehát a shinait, és megfeledkezve mindenről csak a magam elé képzelt ellenfelet akartam kettéhasítani. A lényeg az, hogy a célt szolgálja minden porcikám. Ahogyan kell: egyszerűen vágni egyet. Nagyon nehéz volt, mert ahogyan megfogtam a kardot, egyből előbukkantak a kamae-al kapcsolatos gondolataim. Hát itt már halott voltam… ilyeneken nem gondolkodik az ember egy élet-halál harcban! 14 évig ezeken agyaltam. Rémesen hosszúnak tűnik az a pillanat, amíg az ember vág egyet. Érez mindent, tudja már, hogyan feszülnek az izmai, milyen szögben hajlik épp a keze. Ha ott az ellenfél, ezekre nincs szükség, csupán vágni kell.

A gyakorlás folytatásával egyre többször kerít hatalmába jó érzés. Olyan, mintha megfordult volna minden. Eddig minden porcikámat azért rendezgettem, hogy helyesen mozogjak. Most a kard és az igaz szándék tanít. Olyan ez, mintha most jöttem volna ki egy barlangból, először látva a napfényt.

Most úgy gondolkodom a mesterekkel való vívásról, mint egy nagy belső takarításról. Tudhatom, hogy igazi vagyok-e, vagy megint csak ringatom magam valami kamu érzésbe, tudatba. Azokkal sem más a helyzet, akik tőlem kérnek vívást. Minden helyzetben igazinak kell maradni. Ez a tanulókkal szemben és magammal szemben is felelősség.

Sem dicséret, sem kritika nem mozdíthat ki. Csak az igazat kell keresni, és akkor tudni fogjuk ezeknek a szavaknak a helyét.

Amikor olyan kendóssal vívunk, aki közelebb van az igazsághoz, szembesülhetünk a saját sallangjainkkal, szemétbe való csomagjainkkal, hazugságainkkal. Ez lehet talán az, amit tiszta szívvel történő gyakorlásnak neveznek. Amikor hajlandóak vagyunk szembenézni önvalónkkal. Olyan közegben, ahol a még gyengébb kendósok gyakorolnak, hajlamosak lehetünk olyan hazugságokba kergetni magunkat, hogy erősek vagyunk, és ezáltal letérünk az igazság útjáról. Most úgy gondolom, hogy ilyen hozzáállással kell kendóznom.

Persze, kérdés az is, hogy mit értünk igazság alatt… de ennek a fejezetnek kifejtését már rátok bízom.



One thought on “Életszerűség a kendóban

  1. Szerintem a kendo tanulást lehet hasonlítani a nyelvtanulashoz. Milyen szinten beszéltem az adott nyelvet? Hogyan tudok beszélgetni egy olyan emberrel, aki anyanyelvi szinten beszél és hogyan olyannal, aki nálam kevésbé tud. Első esetben ő mindent ért, amit mondok, de én alig értek valamit. Ha kisebb tudásúval beszélgetek, hasonló a gond, csak pont fordítva. Ezek a különbségek néha rengeteg félreértésre adnak okot.😊 Szerencsére vannak olyan emberek, akik szeretnék, ha megértenék őket és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ők is megértsenek másokat. Látszólag egyszerűnek tűnik ez, de ugye tudjuk, hogy milyen nehéz is valójában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük