magyar virtus a kendóban

“Minden év eleje a számvetés és az alapozás időszaka. Január-februárban erősítünk, valamint átnézzük, mi vár ránk az év során, hogyan tudunk tovább fejlődni, mit vállalunk fel.

Ilyenkor, edzéseken a fő szerep a súlyzós kendózásé, a két kardos, nehezített suburizásé. Ez azt jelenti, hogy valami  “furcsa dolog” van a kezedben, valami egészen más szimbólum. Ezért nem a karddal foglalkozol, hanem a harával, a központi egyensúllyal, a légzéssel, a koncentrációval, az állás szépségével, a furikaburi, furioroshi ütemének ritmusával, a tónussal.

Tehát kénytelen vagy a lényeggel foglalkozni!” – rövid részlet Kovács Ferenc (Happu Fudo, 5.dan) interjújából.

A MEGÚJULÓ HEIHÓ MAGAZIN
A JÖVŐBEN EGYFAJTA DINAMIKUS FORRÁSKÉNT,
A JAPÁN ÉS A MAGYAR KENDÓS TÁRSADALOM ÖSSZEKÖTŐ ELEMEKÉNT, SOKFÉLE NÉZŐPONTBÓL IGYEKSZIK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKRE MEGTALÁLNI A VÁLASZOKAT:

gondolkodó kendó kultúra

HOGYAN

integráljuk a japán kendót a magyar kultúrába?

EMOJI KENDO KULTÚRA

mit ad

nekünk, hogyan segíti életünket a japán vívás?

emoji kendó kultúra

miként

gondolkodunk mi magyarok a kendóról?

ízelítő az első szám tartalmából

a kendó, mint életforma

A budapesti Happu Fudo Kendó Klub 5. danos mesterével, Kovács Ferenccel készült nagy interjúval kezdődik a Heihó Magazin 2. évfolyama. Feri izgalmas párhuzamot von a kendó és a mindennapi élet között. Szavai a technikai elemektől kezdve egészen a filozófiai mélységekig egy olyan egységes látásmódot mutatnak be, amelyek új szintre emelheti a kendóról való gondolkodásunkat.

edzőtábor Hajdúnánáson

Ismerd meg, milyen volt a decemberi hajdúnánási edzőtábor egy fiatal kendós hölgy szemszögéből! A beszámoló Horváth Viktória, a Szegedi Kendó Egyesület fiatal versenyzője tollából született. 

japán kendós magyarországon

Usui Atsuto története, tapasztalatai a hazánkban töltött évekről.

a válogatott felkészülése

Dubi Sándor, a Magyar Kendó Válogatott vezető edzője egy gyors pillanatképet ad Nektek a válogatott jelenlegi pozíciójáról.

emmi projekt

Bizonyára sokan tudjátok, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelentős összeggel támogatta a magyarországi kendó sport fejlődését. Németh Péter, az MKSZ sportigazgatója összefoglalójából megtudhatjátok, hogy a támogatásnak köszönhetően milyen fejlesztéseket tűzött zászlajára a Magyar Kendó Szövetség.

A kendó tanulási folyamata

Készülök számotokra én is egy írással, amelyben a saját, tapasztalataim tükrében fogalmazom meg a kendóban megnyilvánuló tanulási folyamatot. Elmesélem nektek, hogy kezdő koromtól kezdve hogyan alakult a tanuláshoz való hozzáállásom és módszerem.

kendó események

A közelgő versenyekről, kendó eseményekről is kapsz egy összefoglalást, nehogy lemaradj valamiről!

előfizetési lehetőség változásai

Egy évvel ezelőtt, hatalmas lelkesedéssel indítottam útjára a Heihó Magazint.

Magyar és angol nyelven, de csak online változatban, egy kis csapat rengeteg munkájával adtuk ki hónapról hónapra. A lelkesedés tartotta bennünk a tüzet, nem a bevétel nagysága, sőt, határozottan állítom, hogy egyáltalán nem volt kifizetődő a Heihó Magazin kiadása.

Sok párbeszéd, felmérés eredménye az a döntés, hogy a jövőben csak magyar nyelven, de bővebb tartalommal, igazán a magyar közönség igényeire szabva formáljuk, Veletek közösen tovább a Magazint. 

Ezért többféle előfizetői opció lesz elérhető: 

  • normál előfizetés,
  • támogatói csomag,
  • pro támogatói csomag (+ ajándék: a 2019-es Magazinok cikkeinek gyűjteménye nyomtatott könyv formájában)

Bármelyik csomag mellett döntesz, hálásan köszönöm!

(Természetesen a jövőben is lesz lehetőség egyedi példányok vásárlására.)

 

előfizetési csomagok

Kérlek, klikkelj a doboz alján látható gombra, ha kiválasztottad a számodra megfelelő előfizetési csomagot!

normál előfizetés

15.000,-

/év

megjelenés minden páros hónapban

támogató előfizetés

30.000,-

/év

megjelenés minden páros hónapban

pro
támogató előfizetés

50.000,-

/év

megjelenés minden páros hónapban

+ AJÁNDÉK: a 2019-es Magazinok cikkeinek nyomtatott könyve