Ingergazdag felkészülés...

Az elmúlt hetekben sok mindent csináltunk. Júliusban beköszöntött az igazi Japán nyári forróság. Aki volt már itt ebben az időszakban, az tudhatja, hogy milyen ez. Mintha szaunában döglenénk. Urara szobájában még nem volt légkondi, és várandósan a második emeleten nem olyan könnyű elviselni ezt a hőséget. Ezért, amíg be nem szerelték, 1 hétre átköltöztünk a nagymamájához.

A múlt hétvégén elmentünk Hiratsukába a Tanabata fesztiválra, ahol találkoztunk Gajdátsy Gáborékkal. Jó volt ilyen hosszú idő után újra találkozni. Beszélgettünk, ettünk ittunk. Természetesen a fesztivált japán méretekben kell elképzelni, így hát nem volt kispályás az embertömeg. A következő napon Urara barátai látogattak meg bennünket egy BBQ partyra.

Nade, térjünk rá a kendóra…

Hihetetlen, hogy mennyi fajta stílus, és mennyi fajta dódzsó van itt Japánban. Mostanában különösen fontosnak tartom azt, hogy minél több helyen és több típusú vívóval találkozzak.

Szerintem, ezáltal tisztul le igazán az, hogy mennyire is használható a saját kendónk. Ha csak egy helyen, egy közegben edz az ember, könnyen hozzászokik az adott stílushoz, és érhetik meglepetések…

Nagyon érdekes az, ha teljesen más stílust képviselő, de kiforrott kendós személyiségekkel találkozhat az ember például ugyanazon a napon.

Szombat délelőtt a Kokushikanon edzettem, majd átvonatoztam Ómoriba a Tókei dódzsóba. Más mesterek, más életkorú vívók, más padló, és más klíma. Aztán meg kapkodhatjuk a fejünket, hogy akkor most miért nem jön be az ami esetleg délelőtt bejött. Ha ilyen változatos helyzetekbe dobja bele magát az ember, tényleg igazi próbára lesznek téve az alapjai. Ha hagyjuk, hogy kimozdítson bennünket középről a hangulatváltozás az nem jó.

Nagyon szerencsés voltam, mert délelőtt Óta mesterrel vívhattam, délután pedig Toyomura mesterrel, valamint a Tokiói Rendőrség most nyugdíjba vonult mesterével Kurita mesterrel.

Szerintem nagyon fontos az alkamazkodóképesség. Ez alatt azt értem, hogy ilyen változatos körülmények ellenére is meg tudjuk találni azt a módot, hogy abba az irányba tudjuk terelni az ellenfelet, ami ahhoz vezet, hogy ippont tudjunk elérni rajta. Érdekes feladat ez, ha mondjuk van egy távolság és egy időzítés amiből ippont tudunk szerezni. Hogyan tudjuk ezt egy közelről vívó alacsony ellenféllel tapadós padlón elérni, és hogyan egy messziről vívó magas ellenféllel csúszós padlón? Szerintem erre rá kell érezni, olyan módon, hogy megtapasztaljuk, és először jól pofára esünk azon, hogy mennyire rabjai is vagyunk a megszokásoknak. 😀 Szóval menni, gyakorolni…

Egyébként szerintem a kulcs az, hogy mindig a saját kendót kell csinálni. Kérdés az is, hogy ki mennyire van tisztában azzal, hogy mi is vagy milyen is az ő saját kendója…

Hogyan tudjuk elérni azt, hogy akármikor olyan kamaeban legyünk, hogy mi irányítjuk egy vívás történéseit, vagy éppen kezelni tudjuk a váratlan helyzeteket? Sokat kell foglalkozni a lábbal…

Mára ennyit, majd jelentkezem valamikor… 😉 Legyen szép napotok!