Szemelvények a Heihó Kadensho-ból II. – Kommentár

Gyakorlat és elmélet egysége

A japán kultúrában a gyakorlat és az elmélet tökéletes egységet alkot. Ugyanígy a test és a lélek sem különül el egymástól élesen. Véleményem szerint ez egy nagyon értékes gondolat, és szükséges ahhoz, hogy elméleti és gyakorlati síkon is képezzük magunkat. A kettőre együtt van szükség. Szakadatlan gyakorlás, és mély önreflexió.

Sokéves gyakorlással, tapasztalással egyre inkább kialakul az elménk kezelésének képessége, egyre inkább szavakba tudjuk önteni azokat a folyamatokat, amelyek lezajlanak bennünk a vívás, vagy gyakorlás során. Ennek eredményeképpen kialakulhat egy saját terminológia is, ahogyan saját magunk számára a legjobban érthetőek lényünk folyamatai. Lehetséges, hogy ha például a kendós naplómat olvasná valaki, az abban leírt dolgok egészen mást jelentenének az olvasó számára, mint saját magamnak. Számomra külön művészetet jelent és munkát igényel az, hogy lejegyezzem azokat a ’kapaszkodókat’, amelyekből a következő edzésen ki tudok indulni. Így tudom megtartani a gyakorlás folyamatosságát, és haladni tovább az úton. Ezért is gondolom úgy – hogy bár az olvasás és az irodalom felbecsülhetetlen értéket jelent -, de maga a gyakorlás az, amellyel helyére kerülnek a fogalmak, és össze tudjuk vetni a saját tapasztalatainkkal az olvasottakat. Természetesen ez fordítva is igaz. Így kialakul a saját felfogás, amelyet természetesen folyamatosan tudunk alakítani, fejleszteni.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy belevessem magam a tapasztalásba, és minél többfajta vívóval tudjak találkozni a világban. Ez folyamatos megismerést jelent, mondhatni mozgásban maradást.

’Heuréka’ élményem volt, amikor először olvastam japánul a Heihó kadenshot. A műben leírt folyamatok, lefestett kép, vagy térkép csodálatosan mutatja meg a gyakorlás egységét, és a hatalmas puzzle végül összeáll egy nagy képpé. Sok szempontból, sok fogalmon keresztül magyarázza a harc tudományát.

Hogyan értelmezzük a fentieket a kendó gyakorlatában?

Sokszor használom mostanában azt a kifejezést, hogy: mozgásban maradni. Gondolom mindannyiunk számára ismerősek azok az érzések, amikor valami miatt gátolva vagyunk a gyakorlásban. Legyen szó fáradtságról, izomfájdalomról, valamilyen ideának való megfelelni akarásról, stb. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy ezek mind az igazi cselekedet megvalósulásának útjában állnak.

Japánban Ujiie mesternek sikerült megértetnie velem azt, hogy nem fontos semmi sem, csak az, hogy a cselekvés megvalósuljon a vívásban. Tehát megsemmisíteni az ellenfelet (megtörni a kamaet azaz a tartását – lelki és fizikai értelemben), és elérni a találatot, azaz az ippont. Ebből épül fel aztán minden, amit úgy nevezhetünk, hogy a kendó mozgásrendszere. /Későbbiekben, ha ezt a gondolatmenetet folytatni akarjuk, fontos lesz majd kitérni arra, hogy mit is jelent az ippon./

Minél magasabb teher alatt (fáradság, pszichés nyomás) át tudjuk magunkat adni a gyakorlásnak, annál inkább eljutunk a tökéletes megvalósításhoz. Ezt Miyamoto Musashi is leírja a Go rin no sho-ban. A tűz fejezet végén beszél erről: „az岩尾の身 iwao no mi azt jelenti, hogy amikor elsajátítod a heihót, olyan leszel, mint a szikla: minden támadásnak ellenállsz majd, és szellemed is sziklaszilárddá válik.” – MIYAMOTO M. (Watanabe I. szerk.): Go rin no sho, Tokyo: Iwanami shoten, 1999. (31. kiadás) 110p.

Japánban ennek a fajta terhelésnek van egy érdekes összetevője, ami a dódzsó hangulata és az ott megjelenő mester személye. Teljesen más érzések és gondolatok jelennek meg az ember fejében olyan különböző helyszíneken, mint pédául a Kokushikan Egyetem, azIkubunkan középiskola, vagy a Keishichó (Tokiói Rendőrség).

Nagyon érdekes ilyen szemmel vizsgálnunk a kihon gyakorlatait, mint az uchikomi-, kakari-, oikomi-geiko vagy éppen a kirikaeshi. Szerintem ezeket legalább addig kell gyakorolni, amíg meg nem történik az első túllépés magunkon: amikor megjelenik először a színtiszta végrehajtás, egyfajta egység, áramlat vagy flow[8] élmény. 

Nem érdemes úgy gyakorolni, hogy az elejétől kezdve a tökéletes technikára törekszünk. Először az attitűdnek és életszerűségnek kell megjelennie, amely kialakítja a hatékony, alkathoz illő mozgást. Ne feledjük, a kendóban ott áll velünk szemben az ellenfél, akit hatástalanítani kell. Tehát minden a harc folyamatában valósul meg.

Önmagában nincsen men vagy kote vágás. Már a gyakorlás elejétől kezdve meg kell jelennie a tudatállapotnak is, amely a vívás valóságát tükrözi. Ebben segít a légzés és hanghasználat, azaz a 気合, kiai.

Ha ebben a harcra kész állapotban tudunk minél többet gyakorolni, akkor a vívás során is a természetes mozgás fog megvalósulni. A testünk úgy fog működni, hogy megtalálja a neki legmegfelelőbb, leghatékonyabb módot a vágás végrehajtásához, így nem kell különösképpen figyelni rá. Szerintem annyi a teendő, hogy minél többfajta vívóval kell vívni, és tapasztalni.

Prof. Sebestény Tamástól hallottam, hogy: „az igazi ünnep az, ha saját magunkon tudunk túllépni”, amely nagy igazság! Törekedjünk hát arra, hogy ez minél többször megvalósulhasson.

_______

Jegyzet:

[1] Csíkszentmihályi: A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik.